Az új Fővárosi Közgyűlés október 15-én tartotta alakuló ülését.

Tulajdonképpen minden a szokásos módon zajlott. Az új képviselők azzal a mély meggyőződéssel foglalták el helyeiket a számukra fenntartott padokban, hogy valami egészen más, valami egészen új kezdődött, akik pedig már eltöltöttek a testületben több-kevesebb időt, azon merengtek, hogy a korábban meg nem valósult terveikből mit szeretnének és mit tudnak most végre valóra váltani.

Az alakuló ülés megválasztotta a többségi frakcióból kikerülő főpolgármester-helyetteseket, méghozzá mindjárt négyet, itt tehát nem érvényesült az önkormányzati tisztségek számának megfelezése. Kialakult az új bizottsági szerkezet, ahol a létszámot tekintve a szűk többség a belső arányokat kissé eltérítette a maga javára (53%-ról 57%-ra), a 47%-nyi ellenzék megkapta a bizottsági elnöki tisztségek felét (nyolcból négyet) és a tanácsnoki posztok harmadát (hatból kettőt).

Minden fél elégedettnek tűnik, hiszen az ellenzék tisztes részt kapott a feladatokból, az ellenőrzésből és a politikai siker lehetőségéből, a többség pedig ezzel együtt is meg tudta őrizni a döntéshozatal feletti teljes kontrollját, ráadásul lényegében minden képviselőjének tudott juttatni valamilyen tisztséget, akinek egyáltalán megalapozott igénye lehetett arra. Az új főpolgármester is elégedett lehet, hiszen legendás konszenzusteremtő képességének újabb bizonyítékát tudta adni, egyúttal legalábbis a kezdeti időkre viszonylag nyugodt munkafeltételeket tudott teremteni magának. Nem mellesleg mindezt konszenzussal fogadták el - bár az egyik frakció némi derűvel vegyes meglepetést okozva eltartózkodta magát az egyik részszavazásnál.

Annyi bizonyos, hogy ez a közgyűlés nagyon új. Legalább annyira új, mint a tizenhat év előtti volt. Nem elsősorban azért, mert a tagjai nagy arányban cserélődtek volna ki, hiszen többségük nem első alkalommal ül a képviselői padsorokban. Első ránézésre is nyilvánvaló: a korábbi ellenzék alkotja a többségét és ők adják a főpolgármestert is.

Mélyebben vizsgálva ez a testület két okból egészen más mint elődei: először fordul elő 1990 óta, hogy egyetlen frakció többséget szerzett a Fővárosi Közgyűlésben, és az is először fordul elő 1994 óta, hogy a főpolgármester a legnagyobb frakció tagja. Ezek úgy általában nem különösebben érdekes dolgok - nagyon érdekessé az teszi őket, hogy Budapesten eddig nem így volt.

Új emellett ez a közgyűlés még abban is, hogy elődeinek soha ilyen nagy arányban nem voltak tagjai között olyanok, akiknek főállású munkája más politikai tisztség lett volna: országgyűlési képviselők és bizottsági tisztségviselők valamint kerületi polgármesterek nagy számban szerepelnek a többségi frakció soraiban. Az ellenzéki listákon is voltak ilyenek, de ők lemondtak: ezek a pártok kizárólag a budapesti politizálásra koncentráló csapatokat állítottak fel, és ez érthető is az ő helyzetükben.

Ha a történelmi összehasonlítást kiterjesztjük, észre kell vennünk, hogy Budapestet soha ilyen kis létszámú képviselő-testület nem irányította. A főváros egyesítésétől a tanácsrendszer megszűnéséig a város vezető testülete soha nem volt 150 fősnél kisebb, a kezdetektől 1920-ig pedig töb mint 400 tagú volt! A mai 34 fős létszámhoz inkább a szűkebb operatív és végrehajtó testületek (a tanács, a közigazgatási bizottság, illetve a végrehajtó bizottság) mérete volt hasonló, úgy 15-30 taggal.

Összefoglalva: az új közgyűlés nagyon kis létszámú, van többségi frakciója, melynek tagja a főpolgármester is, és a többségi frakció tele van olyanokkal, akiknek más politikai tevékenységük miatt csak töredékes figyelmük marad a városházára. Ezek alapján arra kell következtetnünk, hogy a közgyűlés súlya jelentősen csökkenni fog a korábban megszokotthoz képest. Mindez azt jelenti, hogy várhatóan alapjaiban változik meg a városháza politikai élete.

Hogy a változás iránya mi lesz, azt még csak sejteni lehet ebben a pillanatban.